Ez a mű akár egy ima is lehetne. Bár tudom, hogy sokat számít a magyar fordítás, mert akár lehetne nem felszólító is. Vége van a nyárnak, ami nem is volt rövid (pedig az, mikor szeptemberben suliba kell menni). A költő kéri istent, hogy a termés érjen be, kapjon még két napot, hogy minden tökéletes legyen. Bő és jó legyen a termés. A mű ősz felé közelít. Az ősz az elműlás évszaka az irodalmárok szerint. Biológusok szerint nem feltétlen, mert nem hal meg a növény, esetleg az egynyári. Ami most van, az lesz végig. Kinek van háza annak les, kinek nincs annak nem lesz. Aki egyedül van, egyedül is marad. Az ősz a elmúlás és a magány évszaka Rilke szerint.

Az ősz nem feltétlen rossz. Ősszel még szép az idő, bágyadtan süt a nap, de még fel tudja melegíteni a földet. Sok jó dolgot lehet tenni még a tél kedetéig, hogy aztán télen is lehessen újra más, de jó dolgokat csinálni. Lehet például szüretelni, kajakozni, strandolni, kinn lenni a szabadban (bár ezt mindig lehet, csak itt mlg jó az idő). Ősszel nagyon szép a természet. Színes. A föld avarral van borítva (hintvét akartam írni, csak az nem illik hozzám). Ilyenkor már nincs olyan foróság mint nyáron. Sokkal kellemesebb az idő túrázni.

Szerintem nem feltétlen az elmúlést jelenti az ősz. Nekem nem ezt juttatja eszembe.

Most jöttem rá, hogy 15 bejegyzés kell félévig, ezért írnom kell egy-két olyan műről is, melyekről nem szándékoztam.

A mű Tóth Árpád fordításában is megőrizte a franciás lejtését. Olyan lágy, olyan könnyed>>vagyis nem az én fülemnek való.

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél...

Oh, múlni már,
ősz! húllni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

A versben ősz van. Az ősz az elmúlás évszakja. A költő is várja már, sőt kéri, hogy haljon meg. Az őszt melankólikus jelzőkkel illeti, megszemélyesíti. Ősz húrja zsong, jajong, busong... De az ősz sem tart örökké, bár ez itt nem derül ki a versben. Követi a tél. A teljes csend, halál. Az ősz egy átmenet. Vagy túléli az ember, és akkor újra átéli, vagy meghal, és akkor már nincs több gondja rá. A verset az "o" és "ű" hangok teszik szomorúvá, sötétté. Az első versszakban kiderül a vers monotonitása. Végig az o betűk monotonsága, és franciás bús lejtése dominál.

Összességében nem rossz vers, ahhoz képest, hogy francia ember írta.

Az albatrosz egy tengeri madár. Akár 2m is lehet szárnyfesztávolsága. Általéban arna, fehér vagy szürke.

Az albatrosz a lég ura. De ha a földön van, csak botladozik, esetlen. Szárnyait nem tudja használni a földön, csak vonszolja. Ő a repülésben az úr. A földön nem tud mit kezdeni. Csak totyog. Itt csak gúny tárgya. Egyik pillanatban mindenkinek a tetszését megnyerni, a másikban már mindenki csak röhög rajta. Nem véletlenül írták a költők verseiket egyes témákról. Meg akarta mutatni Charles (ejtsd: csársz), hogy mennyire hasonlít az albatroszra. Egyik pillanatban szeretik, mondjuk mikor a verseit olvassák, másik pilalnatban elhagyatott, senki sem foglalkozik vele, csak röhögnek rajta. 2 fajta ember van, aki röhög, és akin röhögnek. Najó, lehet h van olyan is aki szánalmas, és olyan, aki együttérez.

A költő nem vesz fel minden szitkozódást. Elengedi a füle mellett, örül neki, ha foglalkoznak vele. A költők elszigetelt társadalom voltak, és most is azok (mint az irodalmárok:D). Maguknak való emberek, akik a sok érzelmükkel foglalkoznak ahelyett, hogy élveznék az életet, szomorkodnak. Általában melankólikusabbak, és mindenen meghatódnak.

A vers a végső kétségbeesést, és kimerültséget tükrözi. Egy szegény párduc be van zárva. Nem itt lenne a helye a rácsok mögött, hanem a szabadban. Ehelyett az ember önös céljai érdekében bezárta. A párduc beleunt a rácsokba. Már nem lát semmit a rácsonkon kívül. Csak körbe-körbe járkál, hatalmas erelyét nem tudja használni semmire. Elméje elfáradt. Ha néha fel is tekint, a képet, amit lát épp hogy felfogja. Már nem törődik vele. Tagjai feszültek. Ilyen bezárt az ember is. Bármennyire érezzük magunkat szabadnak, jobb esetben, nem vagyunk azok. Mindig van sajnos egy felsőbb akarat, ami függésben tart. Ezért szeretnék inkább az ókorban élni, vagy úgy, mint a westernerek. Igaz, hogy ott is voltak szabályok, de szabadatt volt az ember. A mai világban azt kell tennünk, amit elvárnak tőlünk, amire kényszerítenek. Iskolába kell járnunk, adót kell fizetnünk a saját tulajdonunkért, a házunkért, amit mi építettünk. Nem élhetünk meg csupán a saját dolgainkból. Muszáj alkalmazkodnunk a környezethez. Lehet akár olyan roppant erőnk is, mint egy párducnak, mindig lesz, aki erősebb, hatalmasabb nálunk. Még ha nem is erősebb, akarata akkor is érvényesül. Be vagyunk zárva barátaim. A saját korlátainkba is. A testünk is egy börtön. nem tudunk szárnyra kellni, mint a madarak, korlátaink vannak. Akárki akármit próbál mondani, életünk egy szenvedés, melyben vannak szép időszakok, dolgok.

Az egy dög című vers érdekes fordulattal kezdődik. Azt hinné az ember, hogy egy aranyos rétről, vagy mezőről lesz majd szó az első sor után, de hirtelen odakerül egy Dög. A vers alaposan leírja, milyen egy igazi hulla. Kukacok lepik, kutyák lakmároznak belőle, legyek döngicsélnek rajta, és köpik be. A költő a döghöz hasonlítja a kedvesét. Ráébreszti az embert, hogy nem tart semmi örökké. Az életnek is vége. Meghalunk, és belőlünk is csak egy dög lesz. Jobb esetben emberi mivoltunk miatt a kutyák nem fognak lakmározni belőlünk. Csak emlékünk marad meg. Addig, amíg barátaink, unokáink emlékeznek ránk. Ha ők is meghalnak, végleg eltűntünk a világból. Túlvilág pedig nem hinném hogy van. A költészet nem is jelentős számomra, de ilyen verseket olvasva, néha elgondolkozik az ember a halálon. Nem vagyok egy ijedős, de az öregedéstől tartok. De nem is a saját halálom a legrosszabb. Sokkal rosszabb szeretteinket eltemetni. Akkor nekik már könnyebb. Testük az enyészeté lesz, nem éreznek semmit, nem gondolnak semmit. Mi maradunk itt szenvedni. Jól gondolja meg tehát mindenki, hogy mit tesz, mert nem mindegy, hogy meddig él. Él nagyon sokáig szeretnék. Meg is teszek érte mindent amit lehet. Egészségesen élek, sportolok, nem károsítom szervezetem. Télen öcsémnek kiütötték a fogát jéghoki közben. Olyan pipa lettem a haverra, mert nem igaz, hogy nem lehet figyelni egymásra is.  Aki teheti vigyázzon mindenki egészségére, és testi épségére.

Ez a mű nem is tudom, hogy tetszett vagy nem. Először is bennem van még az a tudat, hogy nem értem a magyar 1esemet. Másodszor is annyi nevük van a szereplőknek, hogy néha azt sem tom ki kicsoda.

A történet egy fiatal íróról, rokonságáról és barátairól szól.

Rendez Trepljov fiatal író egy kis darabot a birtokon, mely nem sikerül túl jól enyhén szólva. Az előadást látta anyja Arkagyina a híres színésznő, aki hódolójával Trigorinnal a híres íróval a nyárra érkezett. Utána a főhős Trepljov lelő egy sirályt. Másnap  Trepljov mutogatja, hogy ő is végez így magával, és ő is halott lesz. Végül még sem öli meg magát. Nyinát elbűvöli Trigorin élet és halálról szóló fejtegetése, Arkagyina érzi, hogy ifjú vetélytársal néz szembe, de nem megy el még. Miután fia főbe akarta lőni magát, öszekap vele, és elmegy Trigorinnal, aki ugyancsak érdeklődik Nyina iránt. Elmennek, ám mégis találkoznak a "szerelmesek" Moszkvában. Végül mindenkinek az élete nem lesz olyan jó, a házasságok nem boldogok, beteg Szorin, akinek a birtokán volt a darab az elején, Nyina Trigorintól származó gyereke meghal...  végén Trepljov lelövi magát. Nyina sirályhoz hasonlítja magát.

Ez a mű kicsit furcsa. De az irodalomban már megszokottak az ilyesmik. Van benne minden. Szerelem, szenvedély, meg egy kis humor néha, csavar, és öszevisszaság, hogy ne mindig értsük.

Ezt a művet soha senki ne olvassa el ha teheti. A rövidítése is hosszú. Raszkolnyikov egy olyan ember aki azt hiszi, olyan mint én: übermensch. Azt képzeli, hogy ő is olyan mint Napóleon, vagy Nagy Sándor... Bármit megtehet, következmények nélkül. Tévedett. Megölte a nyavalyás uzsorásasszonyt, és unokahúgát. Nem volt benne annyi akaraterő, mint bennem, vagy Dexterben, hogy tudjon maszk mögött élni. Feladta magát, mint valami szánalmas senki. Ilyet nem kell csinálni. Összejött egy kurvával, jobban mondva a lány ragaszkodott hozzá. Ő csak a végén jön rá, hogy fontos neki, abban a csöpögős, borzalmas részben, amit a tanárnő felolvasott. Ez az ember egy igazi betoji, lelkizős valaki. Semmi tartás nincs benne. Jó, hogy megölt egy ártatlan embert, Lizát, de nem kell egyből megbánósdit játszani, bűnhődni. Nem olyan nagy szám, hogy ezért az ember elvesszem 9 évet az életéből. Ha már egszer megtötént a dolog, úgy sem tudja visszacsinálni. El kellett volna fogadnia, hogy ilyen, és élni tovább. Semmi baj nem lett volna.

Ez egy retrospektív mű. A végével kezdődik. Ivan Iljics egy törvényszéki bíró, egyébként egy rohadék, aki ugyanúgy a maga dolgával foglalozik csak, mint a mai korban mondjuk Fecó. A főhősünk megbetegszik, de az orvosok maguk se tudják miért. Hiába érte el a számára jelen pillanatban lévő maximális helyet a társadalomban, elkezd zuhanni. De ahogy emberileg csökken, úgy szellemileg nő. Nagyszerű érzés lehet, hogy lélekben szaporodok. Alig várom, hogy érezhessem. Köszönöm szépen, hogy lelkileg növök. Kit érdekel, ha éppen meg fogok halni. A legcsekélyebb mértékben sem tudok, ha rágondolok a halálra erre gondolni. Engem hívő embert nem érdekel a túlvilág, mert olyan nincs. Úgy sincs élet a halál után. Erre szokta mondani a Judit: "Legyen a Te hitd szerint". Ha van túlvilág, akkor hiszek benn. Ezért aztán próbálok vigyázni magamra. Nem roncsolom a szervezetem, maximum sport közben. Nem a túlvilági életre készülök, mint a fáraók, vagy a sok okos ember, mntpéldául a 18-19.század költői, akik alig várták a halált, mert csillapíthatatlan vágyaikat csak az tudta kielégíteni. Én békésen eléldegélnék sok-sok hosszú éven át. Nem bánnám az örök életet a földön. Soha nem gondolnék arra, hogy hol a vég. Mi van halál után. Inkább, hogy mit hoz a holnap. Ivan Iljics lélekben gyarapodott, eljutott arra az állapotra, amikor már úgy érezte meghalhat, mert nyugott volt a bűnei miatt. Megbánta életét, és rájött, hogy csak gyerekként volt jó. Érezte, hogy terhe már csak a családjának, ezért meghalt. De kár szegény fejéért. Azt tanácsolom nektek embertársaim, hogy ne törődjetek a halállal. Én sose félek semmitől, egyedül az öregedés utáni haláltól. Attól nem, hogy valaki leszúr, vagy megöl. Mert , ha ennek kell lennie, ez lesz.

Vigyázzatok életetekre, ne keressétek, hanem kerüljétek a halált.  NO SMOKE, NO DRINK, NO DROG, NO FÉK!!

Maga az ember, kocsmázós, hasis életével megnyerhetné az ifjak tetszését, de művei...

Ilyen egy bolond művészeket, mint a korban voltak. Impresszionisták, szecessziósok és szimbolisták. Értelmetlen összezsúfolt képeket festettek, össze vissza csicsázottverseket írtak. Azt hittem, hogy már túl vagyok a legroszabb korszakon, de sajnos most tanuljuk.

Kapcsolatok című versében a sok értelmetlen jelzős szerkezet között alig lehet eligazodni. Még egy ilyen marhaságot, mint a szinesztézia. Hogy lehetne egy tárgynak íze, és hang illata... El se hinné az ember, ha nem olvasná. Még egy ilye furcsán őrült költészetet a világon nem lehet találni. Fülnek is fáj az olvasása, hát még a léleknek (már akinek van).

De ebben van a kedvencünk Levivel: az Oboa édesek!!

Rövid tartalom, tanulni vágyóknak (remélem senki nem vetemedik olyanra, hogy magyart tanuljon):

Szentpéterváron játszódik a történet. Akakij Akakijevics Basmacskin csinovnyik, vagyis hivatalnok, másoló életében hatalmas fordulat köveztkezik be. Nagyon ide tél következik, és a régi köpönyege javíthatatlan. Petrovics a szabó csinál neki egy újat, de sok pénzbe fog kerülni, ezért Akakij elkezd spórolni. Amilyen traumaként érte az eset, olyan boldogan spórolt. Cipőtalpát sajnálta, többet dolgozott...Egyébként is a másolás volt az élete értelme, a hobbija. Egy szürke senki volt, aki mindenki alatt ált. Közönyös, mégis különc ember. Miután összespórolta a pénzt, mindenki csodálta. Meghívták estére egy partyra, ott a köpönyeg leesett a porba>>oda való ő is. Még azon éjjel ellopják a köpönyegét. A tőle magasabb emberek, rendőrök, jelentős személy lehordja és nem törődik az ügyével. Megfázik és, meghal. Kisért, mindenkiről leszedi köpönyegét. Megnő szellemként, "nagy" lesz.

50es éveinek második felében járó, kopaszodó, egyedülálló (amíg a köpönyeg nem lesz a társa) ember. Semmi ismertető jele nincs, hacsak nem a jelentéktelensége.

A mű, ha először olvassa az ember, nem fogja meg. De így végig gondolva, feleletek után az ember máshogy gondolja. Szórakoztató újra és újra feleleveníteni, hogy milyen ember volt. Maga az író is kijelenti a végén, hogy milyen egy szörnyű ez a történet, de mégis valahogy megfogja az emebrt. Nem mint a megszokott történeteknek hőse van, hanem antihőse. Ez a szegény, nyomorult ember, aki persze jól érzi magát a bőrében, kisebb nagyobb fordulatokat leszámítva, és környezete, komikus, és egybén szórakoztató történetet alakít. Ha az ember belegondolna abba, hogy hogy lehet így élni, nehéz lehet elképzelni. Én például a kajaknak és a focinak élek. Hősünk, illetve antihősünk dolgai nem kicsit furák és nevetségesek. Maguk az orosz emberek, köztük az írónk is, elütnek az európaiaktól. Számunkra szokásaik, ételeik, eszméik abnormálisnak, "különcnek" tűnhet. Nem érthetjük például a csinovnyikok szabályait. Akakij Akakijevics azért is hallt meg, mert elvesztette a fejét, mikor a felettesénél volt, megszegve ezzel a rendet. Nálunk sehol sincs ilyen erkölcsösség, hogy valaki ilyet egyálltalán észrevegyen.