Az egy dög című vers érdekes fordulattal kezdődik. Azt hinné az ember, hogy egy aranyos rétről, vagy mezőről lesz majd szó az első sor után, de hirtelen odakerül egy Dög. A vers alaposan leírja, milyen egy igazi hulla. Kukacok lepik, kutyák lakmároznak belőle, legyek döngicsélnek rajta, és köpik be. A költő a döghöz hasonlítja a kedvesét. Ráébreszti az embert, hogy nem tart semmi örökké. Az életnek is vége. Meghalunk, és belőlünk is csak egy dög lesz. Jobb esetben emberi mivoltunk miatt a kutyák nem fognak lakmározni belőlünk. Csak emlékünk marad meg. Addig, amíg barátaink, unokáink emlékeznek ránk. Ha ők is meghalnak, végleg eltűntünk a világból. Túlvilág pedig nem hinném hogy van. A költészet nem is jelentős számomra, de ilyen verseket olvasva, néha elgondolkozik az ember a halálon. Nem vagyok egy ijedős, de az öregedéstől tartok. De nem is a saját halálom a legrosszabb. Sokkal rosszabb szeretteinket eltemetni. Akkor nekik már könnyebb. Testük az enyészeté lesz, nem éreznek semmit, nem gondolnak semmit. Mi maradunk itt szenvedni. Jól gondolja meg tehát mindenki, hogy mit tesz, mert nem mindegy, hogy meddig él. Él nagyon sokáig szeretnék. Meg is teszek érte mindent amit lehet. Egészségesen élek, sportolok, nem károsítom szervezetem. Télen öcsémnek kiütötték a fogát jéghoki közben. Olyan pipa lettem a haverra, mert nem igaz, hogy nem lehet figyelni egymásra is.  Aki teheti vigyázzon mindenki egészségére, és testi épségére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.