Ezt a művet soha senki ne olvassa el ha teheti. A rövidítése is hosszú. Raszkolnyikov egy olyan ember aki azt hiszi, olyan mint én: übermensch. Azt képzeli, hogy ő is olyan mint Napóleon, vagy Nagy Sándor... Bármit megtehet, következmények nélkül. Tévedett. Megölte a nyavalyás uzsorásasszonyt, és unokahúgát. Nem volt benne annyi akaraterő, mint bennem, vagy Dexterben, hogy tudjon maszk mögött élni. Feladta magát, mint valami szánalmas senki. Ilyet nem kell csinálni. Összejött egy kurvával, jobban mondva a lány ragaszkodott hozzá. Ő csak a végén jön rá, hogy fontos neki, abban a csöpögős, borzalmas részben, amit a tanárnő felolvasott. Ez az ember egy igazi betoji, lelkizős valaki. Semmi tartás nincs benne. Jó, hogy megölt egy ártatlan embert, Lizát, de nem kell egyből megbánósdit játszani, bűnhődni. Nem olyan nagy szám, hogy ezért az ember elvesszem 9 évet az életéből. Ha már egszer megtötént a dolog, úgy sem tudja visszacsinálni. El kellett volna fogadnia, hogy ilyen, és élni tovább. Semmi baj nem lett volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.