Az igazat megvallva, egyetértek Kicsispongyával. Olvastam épp a blogjában eme bejegyzését. Nagyon igaza van abban, hogy a modern kori drámák már nem az igaziak. Sokkal jobbak Homérosz eposzai, az antik görög drámák, mint az Oidopusz király.

Ha baj éri, lebukik a víz alá, de egy kutya felhozza. Hjalmar a vadkacsa, Gregers a kutya.

Hedvignek a barátja a vadkacsa. A padláson tökk madár is él. De a vadkacsával él harmóniában, szeretetben a "kislány". A műnek bonyolult a cselekménye. Több szálon fut, és az emebr nem mindig értheti, hogy éppen ki, mit csinál. Sok hazugságon alapul a dráma. Szinte mindenki hazugsággal él. Érdekesség, hogy Hedviget tartják sokan az egyedüli ártatlannak, a legjobbnak. Miért lenne pont ő, mikor már születésében is hazugság van. Apja nagyon szereti, míg meg nem tudja, hogy valójában nem az ő gyermek. Végig azt hiszi, hogy ő tartja el a családot, mikor az öreg Werle küld nekik támogatásokat, Hedvig miatt főleg. A műben az a tragédia, hogy Hedvig feláldozza magát. Nem a vadkacsa hal meg, hanem a lány. Relling rezonőr, a mindenttudó, igazságkimondó.

Hogy lehet úgy élni, hogy egyfolytában hazudik az ember. Még ha valaki maszk mögött élne is, akkor is igazat mondana magáról. Lehet, hogy valamit eltitkolna, de nem hazudna. Vagy csak kegyes hazugságokat. A hazug embereket nehezen lehet visszaterelni a helyes útra. A hazugság miatt az embernek lelkiismeretfurdalása lehet, ha kitudódik. Elveszti valakinek a bizalmát. Azt hiszem, mindenkinek a szemébe kéne mondanunk, mit gondolunk. Talán még a megbántás is jobb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.