Babits verse egy ima valóában. Szeretné, ha fennmaradnának művei, és ő sem "halna" meg ezáltal. Nem találja azokat a szavakat, melyek segítenének neki. Nem tud írni. Szeretné, ha az Úr adna neki egy támaszpontot, partot a pataknak, hogy írhasson. Szeretne még élni, alkotni. Isten segítségével, a Biblia segítségével még nagyot alkothatna, de érzi már a véget, halálát. Babits=Jónás. Határai elmosódta (mint túláradt patak), önazonosságát elvesztette. Költészetét és mondanivalóit hiábavalónak tartja. Isten szava csak a mértéke verseinek. Legjobban még időt szeretne, és régi hangot, hogy írhasson még. Babits kései költészetében nagyon érezhető a halálfélelem. Csak úgy tudott a halállal megbírkózni, ha beszélt róla. Ezért született sok műve, így a Balázsolás is.

   Jónás imája


Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.